Lufi és az elcserélt születésnap

Balázs Ágnes (1967)

Lufi és az elcserélt születésnap. Budapest, Móra, 2010. 234 p., 19 cm (Pöttyös könyvek)

Lufi kamaszodik. Legalábbis a környezetében élők állandóan ezt mondogatják, bármit is tesz. Pedig Lufi csupán egy kis odafigyelésre vágyik, hiszen mióta az ikerpár megszületett, szülei sokkal kevesebb időt tudnak rászánni. Példának okáért, megfeledkezve Lufi tizenkettedik születésnapjáról, éppen a nevezetes napon készülnek elutazni egy kis kikapcsolódásra. Nagymamájának azonban mentőötlete támad: cseréljék el a születésnapjukat. Így aztán Lufi egy hónappal később tarthatja meg világra szóló születésnapi buliját, amikor már a szülei is otthon lesznek, sőt legjobb barátja, Szamóca is. A fiú ugyanis Londonba utazott cserediákként. A kiskamaszok lelkében nagy viharok dúlnak, Lufi féltékeny lesz, mert Szamóca küldd egy fotót, amelyen egy magyar diáklánnyal látható összebújva a londoni állatkertben, ezért hősnőnk elhatározza, hogy ő féltékennyé teszi a fiút. Az érzelmi viharok az osztálytársait sem kímélik, szerelmek, szakítások követik egymást, sőt néhányan akaratukon kívül a szülők szerelmi bonyodalmaiba is belekeverednek. A kötet szereplői mindezeket orvoslandó, megalapítják a SZÖSZ-t, a Szenvedő Öreglányok Szervezetét, valamint a LÁP-ot, azaz a Lelkiállapotok Panaszirodáját. Közben pedig gőzerővel folyik Lufi születésnapi bulijának szervezése, amelyen aztán a lány megkapja a legszebb ajándékot. Békés Rozi kedves, fekete-fehér illusztrációi kísérik a történetet, amely a kiskamasz lányoknak ajánlható.

 

A mű tartalmi jellemzője: ifjúsági regény

 

Ajánljuk 11-14 éves lányoknak

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: