Hír

Pályázati lehetőség ingyenes wifi hozzáférési pontok kialakítására

Regisztrálni és pályázni az erre célra indított, wifi4eu.eu portálon lehet. A kedvezményezetteket a pályázatok beérkezésének sorrendjében választják ki. A kiegyensúlyozott földrajzi lefedettség elvét is figyelembe véve, az első pályázati felhívás alapján mindegyik résztvevő országban legalább 15 település kap támogatást. A következő két évben további négy pályázati felhívást hirdetnek meg.

Az Európai Unió (EU) a WiFi4EU programjában egy-egy önkormányzat 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt kaphat, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjon kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei az önkormányzatot terhelik.

Az EU 2020-ig 120 millió eurót ad az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk.

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.