Hír

Olvasunk, csak másképp

Dr. Tóth Máté, a Könyvtári Intézet Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztálya vezetője a Kultúra.hu kérdéseire válaszolva ismertette a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által megvalósuló Az én könyvtáram projekt eredményeit, összevetve azokat az első hazai olvasási szokásokat vizsgáló felmérés adataival, hangsúlyozva az azóta tapasztalható változásokat.

 „1964 óta radikálisan lecsökkent a könyvolvasók száma, ugyanakkor új szövegfogyasztási szokások alakultak ki. […] aki 50 évvel ezelőtt könyvet olvasott, az ma – a digitális világnak köszönhetően – a legkülönbözőbb formában olvas szövegeket, de a vizuális információk is jelen vannak a mindennapokban. […] A leglátványosabban a nyomtatott sajtó olvasása csökkent, hiszen a friss információk a hírportálokon hamarabb meg tudnak jelenni.

[…]

A kutatásunkban rendszeres könyvolvasónak azt tekintettük, aki évente 12 (átlagosan havonta egy) könyvet elolvas. A mérés szerint 1964-ben ez a lakosság 23 százaléka, 2000-ben 12 százaléka, 2017-ben pedig már csak hét százaléka volt.

[…]

Az látszik, aki szinte folyamatosan online van, az kevesebb könyvet olvas. De az is, aki egyáltalán nem használ internetet. Érdekes, hogy a ’70-es, ’80-as években nagyjából ugyanez volt érvényes a televíziózásra. A különbség az, hogy a televízióval ellentétben az interneten a szöveges információk nagyobb arányban vannak jelen, ezért az olvasás és a szövegértés soha nem volt olyan fontos, mint most.

Az utóbbi évtizedben az olvasói ízlés nem változott jelentősen: a legkedveltebb szerzők között a tavalyi felmérésen is nagyjából ugyanazokat a neveket említették: Jókait, Mikszáthot, Danielle Steelt, Lőrinc L. Lászlót, Rejtő Jenőt. A klasszikusok ilyen magas arányú említése azzal is magyarázható, hogy aki ma már nem olvas, de korábbi olvasmányairól van emléke, azokat a szerzőket említi, akiket akár évtizedekkel korábban olvasott.”

Van ami viszont 50 év alatt semmit sem változott: „a  városi, fiatal, diplomás nők olvasnak a legtöbbet”.

A teljes interjú az alábbi oldalon olvasható: http://www.kultura.hu/olvasunk-csak-maskepp

A kutatás eredményei a Könyvtári Figyelő 2018/1-es számában jelentek meg, Dr. Tóth Máté pedig több helyen tartott már előadást a témában Az én könyvtáram projekt keretében.

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.