„Könyvet a tömegekhez!”

Fejér megye települési könyvtárainak megalapítása az 1950-es évek elején

Kégli Ferenc

Az olvasáskultúra történetére visszapillantva azt láthatjuk, hogy Fejér megye első közkönyvtárai a reformkorban keletkeztek. Az önkényuralom időszakának átmeneti csöndje után az 1867-es kiegyezés teret nyitott a lakosság szabad (nem politikai) szervezkedése számára. A falvakban, mezővárosokban hamarosan megalakultak a kaszinók, a művelődési egyesületek, az olvasókörök. A könyvtárak felállítása és működtetése a 19. század utolsó harmadától már szervesen hozzá tartozott a vidéki kisközösségek kultúrájához. Természetesen nem mindenkor és nem mindenhol, de egy-egy néptanító, pap, lelkész, vagy könyvszerető egyesületi könyvtáros ténykedése nyomán a vidéki könyvkultúra sok kis szigete jött létre.

Könczöl Imre (akinek egyébként elévülhetetlen érdemei vannak a megye népkönyvtárainak a megszervezésében, a fehérvári városi könyvtár felélesztésében, majd később a megyei könyvtár és hálózata irányításában⁴) számol be egyik visszaemlékezésében arról, hogy szülőfaluja, a Fejér megyei Füle község református elemi iskolájának közel 100 kötetes, igényesen összeválogatott könyvtárából kölcsönözte ki gyermekkora első könyvtári könyveit (magyar és külföldi klasszikus írók műveit) az 1920-as évek közepén. Később már a református olvasókör 250 kötetéből is válogathatott, a Hangya Szövetkezet boltjának egy szekrénnyi könyvtárából pedig az újabb írók, Márai Sándor, Tamási Áron, Kós Károly, Kuncz Aladár, Gulácsy Irén és a többiek regényeihez fért hozzá. Könczöl megemlíti még a katolikus iskolában helyet kapott kb. 150 kötetes minisztériumi vándorkönyvtárt is.⁵

Füle a megye kisebb falvai közé tartozott a maga 1300 lakosával, iskoláiban és három közkönyvtárában maximum 800-900 kötettel, de például a több mint háromezer lakosú⁶ Lovasberény négy egyesületi könyvtára összesen már kb. 2500 kötettel rendelkezett az 1930-as években.⁷

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, valamint a Földmívelésügyi Minisztérium támogatásával a lassú, de folyamatos fejlődés eredményeként az 1940-es évek elejére a vármegye 100 községében 108 népkönyvtárt lehetett összeszámlálni, együttesen kereken 23 200 könyvvel. E népkönyvtárakon kívül további 118 egyesületi és egyéb közkönyvtár létezett, együttesen több mint 20 300 könyvvel.⁸ Ezeknek az állományoknak egy része a megye területén az 1944. december elejétől 1945. március végéig elhúzódó harcok során megsemmisült. Egy további rész pedig azért szóródott szét, kallódott el, mert a háború utáni időkben a könyvtárfenntartó egyesületek nem tudtak újjáéledni.

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium új irányítói különös figyelmet fordítottak a falvak korábban bizony alacsony hatékonysággal támogatott népére. A demokratikus művelődési programot kidolgozók egyike, Sebestyén Géza minisztériumi osztálytanácsos 1947-ben így látta a helyzetet: „Az a társadalom, amely most születőben van, az egyenjogúság gondolatát minden vonatkozásban érvényesíteni fogja. A legkorszerűbb könyvtári törekvések is abból a szándékból fakadnak, hogy a művelődés eszközeit mindenütt – a vagyoni, foglalkozásbeli, földrajzi tényezőktől függetlenül – hozzáférhetővé tegyék. [...] Kétféle módon lehet a műveltséget a nép közé vinni. Van egy jóakaratú-patriarchális magatartás, ez jótékonykodik. Morzsákat oszt s közben állandóan érzi a maga felsőbbségét, sőt ezt természetesnek is tartja. És van egy demokratikus magatartás, amelynek kiindulópontja az egyenjogúság. Ezek között kell választanunk itt is.” ⁹

A minisztérium – a nyugati államok példája nyomán – a körzeti könyvtári rendszert kívánta bevezetni. A rendszer lényege a következő. Egy földrajzi-gazdasági körzet központjában egyetlen, nagy állománnyal rendelkező központi ellátó könyvtár működik. A körzet helyi könyvtárai a központi könyvtártól kapott, mindig változó (egyéni kívánságokat is kiszolgáló) letéti anyagot forgalmazzák. Természetesen a legszükségesebb kézikönyvek állandóan helyben maradnak. A körzeti könyvtár könyvei tehát minden településről hozzáférhetőek, „ugyanakkor – amint azt Sebestyén Géza megfogalmazta – az egyes állomások nem primitív színvonalon tengetik életüket, hanem feljuthatnak a mindenkori legmagasabb szintre”.¹⁰

A kistelepülések könyvtári ellátásának ez a formája hazánkban már korábbról ismert volt, a rendszer elemeit fellelhetjük az 1900-as évek első évtizedeiben kidolgozott tervezetekben.¹¹ A 2. világháború utáni polgári demokratikus művelődési program értelmében a kultuszminisztérium szinte azonnal, 1946 őszén szeretett volna három körzeti könyvtárt létrehozni – egyelőre kísérleti jelleggel.¹² Ezt a szisztémát szorgalmazta a közművelődési könyvtárakra vonatkozó, 1947. évi – jogerőre nem emelkedett – törvénytervezete is.¹³

1947-48-ban azonban még nem kerülhetett sor a helyes elképzelések megvalósítására. A falvakat és kistelepüléseket ellátó körzeti rendszer kiépítéséhez, a központi könyvtárak létrehozásához, személyzetének fizetéséhez, könyvállományának beszerzéséhez s magának a rendszernek a működtetéséhez a demokrácia nem biztosított erőforrásokat. A pártok, a különböző társadalmi formációk valójában abban voltak érdekeltek, hogy kizárólag a saját eszméiket, a saját gondolatvilágukat ábrázoló műveket juttassák el a tömegekhez. Mozgalmaik összehangolatlan akciókhoz vezettek. A különböző szervezetek egymástól független csatornákon küldtek könyvtárakat, könyvcsomagokat, propagandafüzeteket a falvakba, elsősorban a helyi szervezeteik számára. Ennek eredményeként Fejér vármegye községeinek a többségében kisebb-nagyobb, 50-100 kötetes, egymással nem kooperáló gyűjtemény keletkezett a helyi pártszervezetek, a DEFOSz, az EPOSz, az MNDSz, illetve a földműves-szövetkezetek tulajdonában. A vármegyében keringett a kultuszminisztérium által küldött tizennyolc (ötvenkötetes) vándorkönyvtár.

Működtek azért klasszikus értelemben vett népkönyvtárak is. 1949-ben az akkori 96 község közel egyharmada nyilvános könyvtárt tartott fenn, némely helyen egyesítve a különböző szervezetek könyveit. Száznál több kötetes állománnyal kilenc rendelkezett: legtöbbel, 440-nel Nádasdladány, azt követte Alcsút 185, Bicske 175 és Pákozd 151 kötettel.¹⁶

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy 1945 után pár évig még megőrződött néhány régi alapítású közkönyvtár; könyveik a közönségtől elzárva várták az elkerülhetetlen kiselejtezést. Ilyen volt például a Bicskei Ipartestület, a Dunapentelei Iparoskör, a Kápolnásnyéki Gazdakör, a Lovasberényi Iparos Olvasókör könyvtára, vagy Mór község régi népkönyvtára.)

Úgy gondolom, hogy könnyen megállapítható: ha a könyvtárügy fejlődése ezt az utat követte volna továbbra is, a falvakban, illetve a pusztákon (a megyében lévő egykori nagybirtokok gazdasági településein) meglévő közkönyvtárak/közkönyvtáracskák többségének sosem lett volna esélye arra, hogy a kultúra alapintézményévé fejlődhessen.

A változás – paradox módon – az után következett be, hogy létrejött a szovjet típusú pártállam, Rákosi Mátyás és szűkebb köre teljhatalmával. „Minél autoritáriusabb egy hatalom, annál erőteljesebben veti be a kultúrát, mint saját eszközét” – írja Wolfgang Kraus, a Kultúra és hatalom című, magyarul 1993-ban megjelent könyvében.¹⁷ (A „kultúra” fogalmaként ebben az esetben a hatalom ideológiáját dicsőítő művészetet és tudományt kell értenünk.) Krausnak igaza volt. A mi totális államunk számára is fontossá váltak a kulturális intézmények – köztük a közkönyvtárak –, mivel alkalmasnak tűntek a tömegek tudatának a befolyásolására. A körzeti könyvtári rendszerre vonatkozó szakmai elképzeléseket a pártállam a saját igényeihez tudta igazíttatni, tehát támogatta. A honosítható példa is rendelkezésre állt: a „Könyvet a tömegekhez!” lenini jelszó¹⁸ alapján a Szovjetunióban kialakított népkönyvtári hálózat, mely a körzeti rendszernek egy állami irányítású, hierarchikus felépítésű, minden összetevőjében ellenőrzött, utasításokkal működtetett változata volt.¹⁹

Ugyanakkor a rendszer technikai-módszertani megoldásai előnyösek voltak a hálózatba tartozó könyvtárak számára:

• központosított könyvellátás a hálózaton keresztül;
• a kölcsönzésre szánt letéti könyvállomány folyamatos cseréje, frissítése;
• gépjármű alkalmazása;
• központosított könyvtártechnika-szolgáltatások (pl. könyvszekrények);
• egységesített nyomtatványok és nyilvántartások;
• a körzeti könyvtárosok központi, illetve a népkönyvtárosok körzetenkénti képzése;
• folyamatos szakmai felügyelet és módszertani tanácsadás.

A körzeti könyvtárakat önálló, új intézményként hozta létre az állam. Elsőként a veszprémi körzeti könyvtárt avatták fel 1949 tavaszán, és április 24-én már sor került a veszprémi körzet első hálózati végpontjának, a mezőszentgyörgyi népkönyvtárnak a felavatására is. A hálózatok szakmai irányítását közvetlenül a minisztérium (1949 második felétől a Népművelési Minisztérium), illetve az Országos Könyvtári Központ látta el. 1949 végén ez utóbbit a Sallai István által vezetett Népkönyvtári Központ váltotta fel.

Fejér megyében 1950. május 21-én avatták föl a Székesfehérvári Körzeti Könyvtárt, mint az ország 13. ilyen típusú könyvtárát.²⁰ A teljes megyét magába foglaló körzet első népkönyvtárai azonban ekkor már több mint egy hónapja léteztek. Szervezésük még az előző év karácsonya után megkezdődött, akkor, amikor Horvát Vera, a Népművelési Minisztérium Könyvtár osztályának új vezetője Fehérvárra látogatott, hogy megbeszélést folytasson Könczöl Imrével, Fejér vármegye népnevelési ügyvezetőjével az első népkönyvtárak és a körzeti könyvtár megalapításáról.²¹

Könczöl a minisztériumi vezetővel történt tárgyalás után nyomban közhírré tette a Fehérvári Napló 1950. újévi számában (utólag megállapítható, hogy kissé elhamarkodottan), hogy még január közepén meg fog történni a körzeti könyvtár ünnepélyes felavatása, februárban pedig 23 fiókkönyvtárat létesítenek majd a megye területén.²² Pár nap múlva egy részletesebb cikkben is értékelte a leendő körzeti könyvtár és hálózata jelentőségét: „Fejér megyében 23 falu dolgozó parasztsága jut már a közeli napokban a rendszeres olvasás lehetőségéhez, ismerkedik meg a haladó könyvek hatalmas fegyvertárával. Nem állunk meg félúton, a könyvtári hálózatot mind a megyeszékhelyen, mind az egyes községekben továbberősítjük. A könyvekből áradó kulturális kincseket a néptömegek kezébe adjuk, hazánkat az olvasott, kulturált emberek országává tesszük.”²³

A Népkönyvtári Központ a megyei illetékesekre hagyta a falvak kiválasztását, mindössze azt kötötte ki a Népművelési Minisztérium kívánságára/utasítására hivatkozva, hogy az egyik könyvtár az akkor Nagyhantoshoz tartozó Világospusztára kerüljön. A körzeti könyvtár felállítása elhúzódott, így a helyi szervezőmunka Könczölre maradt, aki a politikai szempontokat is figyelembe véve választotta ki a településeket. Ügyelt arra, hogy többségük területén vagy termelőszövetkezeti csoport, vagy gépállomás, vagy állami gazdaság működjön. Volt köztük újonnan alakult telepes község is. Nem vette fel a listájára azokat, ahová nemrég 100-150 kötetes földműves-szövetkezeti könyvajándék érkezett. A kiszemelt települések népnevelési ügyvezetőit arra kérte, hogy jelentsék neki azt, ha községükben van egy legalább száz kötetet elérő korszerű könyvtár (olyan, amelyik elegendő szovjet és új magyar szép- és szakirodalmat tartalmaz), mert az új könyvtárakat nem ilyen helyekre, hanem oda kívánta küldetni, ahol nem rendelkeztek még megfelelő könyvekkel.

A községi ügyvezetők közül kettő nem válaszolt, öt pedig azt jelezte, hogy van megfelelő könyvtáruk. Kálozon például a tantestületi könyvtár (mely minden bizonnyal a pedagógusokon kívül másoknak is kölcsönzött olvasnivalót) közel 300 kötetet számlált és a földműves-szövetkezet könyvtári állománya is meghaladta a százat. Ezért Molnár Lajos népnevelési ügyvezető – önzetlenül – arra kérte a megyei ügyvezetőt, hogy „a juttatandó könyvtárat olyan községnek szíveskedjék kiutalni, mely jobban rászorul, mint Káloz”, de természetes ők is részesedni kívántak a későbbiekben a megyébe érkező könyvekből.

A könyvtárra igényt tartó ügyvezetők jelentésükben tájékoztatták Könczölt, hogy – a pártvezetőséggel és a népművelési bizottsággal egyetértésben – hol jelölték ki a könyvtár helyét és ki lesz a könyvtáros. Többen hálájukat is kifejezték. Például Gellért József tanító, a Cecéhez tartozó Hard-puszta népnevelési ügyvezetője a következőt írta válaszában: „Boldog örömmel olvastam a 34/1950. sz. leiratában közölt elhatározását, mely szerint Hard puszta – még álomnak is merész – 150 db könyvhöz jut. Sohasem mert volna erre senki gondolni. Viszonzásul a nagy kitüntetésért, a magam részéről kész örömmel vállalom a könyvtárosi teendők ellátását.” Alsótöbörzsök eredetileg nem szerepelt a tervben, de Greschner Jenő, az ottani ügyvezető, a januári szokásos havi jelentésében külön kérte, hogy könyvtárt kapva bekapcsolódhassanak a körzeti könyvtár hálózatába. Kérése meghallgatásra talált, így a Sárbogárdhoz tartozó külterületi település is fölkerült az alapkönyvtárak listájára.²⁴

A Népkönyvtári Központ csak március első felében küldte meg a népművelési ügyvezetők (ekkor már ez volt a tisztségük megnevezése) címére a könyvszekrényt és a könyvanyag első felét (92 művet) a kölcsönzőlappal, a nyilvántartólappal, a raktári lappal és a letétlappal együtt. A hátralévő anyag március második felében érkezett meg, így a 150 kötetes könyvtárak megnyitására már csak a következő hónapban kerülhetett sor. A Népkönyvtári Központ azt kérte, hogy a könyvtárak hivatalos átadása kapcsolódjék az április 4-ei ünnepségekhez, hogy ez által az aktus megfelelő politikai hangsúlyt kaphasson. (Ez a nap éppen ebben az évben lett „Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe”.²⁵)

Bár a megyei hírlap – az 1950. évi április 4-ei ünnepségek kapcsán – utólag nem számolt be egyetlen könyvtáravatásról sem, a könyvek és a könyvszekrény ünnepélyes átadása feltehetően a legtöbb községben az aznapi program része volt. Biztosan csak azt tudjuk, hogy a 23 hely közül Besenyő volt az, ahol nem történhetett meg az ünnepélyes átadás! A Népkönyvtári Központ ugyanis visszakapta az oda címzett szállítmányát azzal, hogy a cím hibás. A zavart az okozta, hogy a néhány hónapja Besenyő néven alakult telepes községet (neve később Besnyőre változott) a posta még Ercsi-Göböljárás néven tartotta nyilván. A községbe csak a másodszori postára adást követően, április 12-én érkezett meg a könyvszekrény a könyvanyaggal együtt. Könczöl Imre azt javasolta Csiba Szidóniának, a besenyői népművelési ügyvezetőnek, hogy a könyvtár felavatását majd a május 1-jei ünnepség keretében bonyolítsák le.²⁶

A felavató ünnepségnek nemcsak a könyvkölcsönzés és -olvasás lehetőségének a propagálása volt a célja, hanem azt is bizonyítania kellett, hogy ez a könyvtár a párt, a népi demokrácia ajándéka a tömegeknek, a falu dolgozó parasztságának. A szimbolikus aktus azt az üzenetet is közvetítette a résztvevők számára, hogy a kulturális forradalom eredményeként új intézmények keletkeznek, a korábbi népkönyvtárakkal nincs tehát történeti folytonosság. A kialakult koreográfia szerint került sor a székesfehérvári körzet 100. népkönyvtárának felavatására is 1951 júniusában.

Az eseményről a körzeti könyvtár vezetője így számolt be a Népkönyvtári Központnak készített jelentésben: „A M. D. P. Megyei Pártbizottsággal megbeszélve Alcsút községben a népművelési alosztállyal egyetértésben avattuk fel a századik népkönyvtárat működési területünkön. Alcsúti dolgozók a jó propaganda munkájukért kapták meg a 100-ik könyvtárat, melyet nagy ünnepséggel avattunk fel. A bicskei járási Tanács elnöke tartott ünnepi beszédet és adta át a könyvtárat a község dolgozóinak. Beszédében kihangsúlyozta, hogy Alcsút község szövetkezeti község 90 %-ban és kívánta, hogy a dolgozók a könyvtár látogatásával szélesítsék tudásukat, fejlesszék tovább a szocializmus építését és járjanak továbbra is élen a Szovjetunió vezette béketábor megerősítésében jó munkájukkal. Az avatáson résztvett és műsorral tette gazdagabbá az avatás ünnepségét a bicskei énekkar, a MNDSZ színjátszócsoport, a vértesacsai »Vörös Október« tszcs tánccsoport, csákvári színjátszócsoport és a helyi színjátszó csoport. A könyvtárat Alcsút község dolgozói nevében a M. D. P helyi titkára és a tanács elnöke vette át. A körzeti könyvtárat Kocsis István szervezőkönyvtáros képviselte, aki az ünnepség előtt és után a dolgozók között folytatott agitációval 20 dolgozót beszervezett a könyvolvasók táborába.” ²⁹

A Népművelési Minisztérium alaposan kihasználta a könyvtáralapítások agitációs-propaganda lehetőségeit. Egyes politikai szempontból jelentős alkalomra meghatározott számú új könyvtár megszervezését és felavatását rendelte el, hogy ezzel is kihangsúlyozza az aktuális politikai esemény jelentőségét. A túlteljesítés lázában azonban az is előfordult néha, hogy a körzeti könyvtár nem fordított kellő gondosságot a könyvtáralapítás előkészítésére. Például amikor az MDP 1951. februárjában megtartott II. kongresszusa alkalmából a minisztérium által előírt öt helyett a körzeti könyvtár hét népkönyvtár telepítését vállalta fel, a községek egyikében, Igaron, meglepetéssel konstatálták a 70 kg súlyú könyveket tartalmazó, mindenféle kísérőirat nélküli láda megérkezését. Csak érdeklődő levelükre érkezett meg a körzeti könyvtár tájékoztatása és ígérete arra, hogy hamarosan a „munkatárs kimegy és a kezelési módot bemutatja.” ³⁰

A korabeli hírlapközlések, illetve a fennmaradt iratok gyakran nem egyezően jelölik meg egy községi népkönyvtár felavatásának/megnyitásának napra pontos dátumát. Például a bicskei könyvtárról a Fehérvári Népszava 1950. augusztus 27-ei száma azt adta hírül, hogy „az ötéves terv beruházásainak keretében” a következő héten adják át ünnepélyesen rendeltetésének.³¹ Működését biztosan nem kezdte meg, mert Kocsis István, amikor szeptember 30-án Bicskén járt, azt a tájékoztatást kapta, hogy a könyvtár másnap, október 1-jén nyílik meg.³² A Székesfehérvári Körzeti Könyvtár jelentése viszont egybekapcsolja a tanácsválasztás propagandájaként október 8-án megrendezett bicskei könyvkiállítást a népkönyvtár avatásával.³³ (A helyzetet csak bonyolítja, hogy a megyében végrehajtott 1949-es könyvtár-felmérés szerint Bicskén, a község tulajdonában már akkor volt egy 175 kötetes népkönyvtár,³⁴ s az már csak a helyismereti kutatók renyheségének tudható be, hogy az ebből az intézményből kifejlődött mai bicskei városi könyvtár jelenleg 1952-t tekinti alapítási évének.³⁵)

Az avatás, valamint a megnyitás dátuma nem mindenütt esett egybe úgy, ahogy ezt Alcsúton láthattuk. A sok példa közül álljon itt most csak kettő. Az egyik Szár község, ahol az 1950. április 4-én felavatott népkönyvtár könyvei hét hónapig, azaz egészen novemberig érintetlenül álltak a szekrényben. „Ennek oka, – jelenti Tar József népművelési ügyvezető – hogy mind ez ideig semmiféle utasítást nem kaptam sem a könyvtár megindítására, sem a könyvtárkezelésre vonatkozólag. Saját kezdeményezésemből a könyvtárat megindítani nem mertem. Könyvtárosom sincs, mert aki annak idején a könyvtár kezelését elvállalta, közben erről lemondott. Új könyvtárost ezideig még nem tudtam keríteni.” ³⁶

A másik példa pedig Mezőszilas, ahol az 1951 őszén leszállított könyvek az átvétel után visszakerültek abba a ládába, melyben érkeztek. Csak egy év múlva lett a több mint kétszáz könyvből „működő könyvtár” amikor sikerült egy könyvszekrényt szerezni.³⁷

A zárható könyvszekrény ugyanis nélkülözhetetlen tartozék volt, sőt mondhatni ez „testesítette” meg (természetesen a benne lévő könyvekkel együtt) magát az intézményt! Ezekre az évekre esett a kultúrotthon-építési mozgalom is, s általában bennük otthonra lelt a népkönyvtári szekrény is. Egy-két helyen saját olvasóteremmel rendelkezett a könyvtár. Azonban ahol még nem volt kultúrotthon, ott bizony nem volt könnyű megfelelő helyiséget találni. „Könyvtár helyiségnek vagy kulák kocsmát vagy más erre a célra megfelelő helyiséget veszünk igénybe (iskola vagy tanácsterem)” írta Mácsainé az 1951. első negyedévi jelentésében.³⁸

Amikor az 1950-53 között alapított népkönyvtárakról beszélünk, akkor tehát kérem a Tisztelt Ifjabb-korú Kollégákat, hogy ne egy könyvekkel teli terem jelenjék meg képzeletükben, hanem egy szekrény egy szobában, melynek hetenként egyszer vagy kétszer kinyitják az ajtaját.

Viszont éppen Mezőszilas az egyike azoknak a községeknek, ahol pontosan tudjuk, hogy mely művek képezték az alapító állományt.⁴⁰

A klasszikus magyar prózairodalmat Eötvös Károly, Jókai, Mikszáth és Móricz Zsigmond néhány regénye képviselte, ezek egészültek ki Kölcsey nemrég megjelent válogatott műveivel. A háború előtti hazai költészetet Ady és József Attila válogatott versei, Arany János válogatott balladái és Bolond Istók-ja reprezentálta.

A kortárs magyar irodalom szinte kizárólag 1950-ben vagy 51-ben megjelent művekből állt.

Az európai nagyrealizmus Andersen Nexovel volt jelen, Defoe, Moliere, Swift és Thackeray egy-egy művén kívül a szépirodalom bő egynegyede orosz vagy szovjetunióbeli szerző munkája volt.

A szakirodalmi művek több mint fele (66 %), vagy a szerzője révén, vagy a témája vonatkozásában Szovjetunióhoz kötődött. A társadalomtudományi művek egynegyedének (9 db-nak) Lenin vagy Sztálin volt a szerzője. A természettudományi szakba tartozók nagy részét a Természettudományos kiskönyvtár sorozat ismeretterjesztő füzetei tették ki. Jó arányban szerepeltek a mezőgazdasági témájú művek (24 db), igaz, közülük egynek a rizstermesztés, egy másiknak pedig a gyapottermesztés volt a témája. Mindkét földrajzi vonatkozású könyv a Szovjetunióról szólt, az egyetlen életrajzi Sztálinról, a hat történelmi mű viszont mind magyar vonatkozású volt.

A körzeti könyvtár által összeállított mezőszilasi könyvállományt – tematikáját és arányait tekintve – nyugodtan mondhatjuk tipikusnak. Természetesen a kiküldött könyvtári anyag összetétele és mennyisége településenként eltérő volt. Ott, ahol jól szervezték meg a könyvtár propagandáját, a mennyiség okozhatott problémát: „Ha nem hozzák be a kiadott könyveket jövő héten, nemigen lesz válogatni való” – írta a körzeti könyvtárnak Zenálkó Etel tanítónő, hercegfalvai népművelési ügyvezető, egy héttel a könyvtár 1951. február 26-ai, ünnepélyes megnyitása után,⁴¹ pedig a könyvtár induló állománya a szocialista községnek kijáró 500 kötet volt.⁴²

A könyvtárszervezés üteme hullámzó volt. Amikor a minisztérium által 1950-re előírt tervet (körzetenként 80 könyvtár) kellett teljesíteni, akkor a kampányba a megyei tanács népművelési alosztálya is besegített. Az alosztály élén akkor a már korábban említett Könczöl Imrét találjuk, akinek irányításával 1950 szeptemberének végén egyidejűleg nyolc helyen,⁴³ majd november második felében további 22 helyen történt meg az új könyvtárak felállítása.⁴⁴ A körzeti könyvtár további szervezőmunkájának eredményeként 122 népkönyvtár jött létre, de ezek között volt gépállomásra, állami gazdaságba, fogházba telepített könyvtár is. A körzeti könyvtár megszűnésével a népkönyvtárak felügyelete, ellátása az 1952 augusztusában alakult megyei könyvtár feladata lett. A Könczöl Imre vezette megyei könyvtár folyamatos szervezőmunkája eredményeként 1953-ra gyakorlatilag minden községben és jelentősebb külterületi lakott helyen ott volt és működött a megyei, illetve a járási hálózatba integrált nyilvános települési könyvtár.

Az állam által az 1950-es évek környékén alapított népkönyvtárak azonnal egy fenntartó-ellátó hálózat részévé váltak, s ez által „intézményesültek”. Voltak települések, melyek valóban első közkönyvtárukat üdvözölhették a körzeti könyvtárból odaérkező könyvekben, de voltak olyan települések, ahol az új népkönyvtár-avatás előtt ki kellett selejtezni az egykori népkönyvtáruk kedvelt, de politikailag nem aktuális olvasmányait. Mindezek a történések azonban valószínűleg már feledésbe mentek. Azt tapasztalom ugyanis az örvendetesen szaporodó településtörténetek forgatásakor, hogy közkönyvtárainknak, különösen a kisebb települések nyilvános könyvtárainak hiteles keletkezéstörténete még nem vált a közös emlékezet részévé, meg sem említődik a település eseményeinek a tárgyalásakor. Ennek pedig csak az lehet az oka, hogy a megyében sok helyütt még nem történt meg az alapítások dokumentumainak a felkutatása és forráskritikai feldolgozása, a hiteles keletkezéstörténet rögzítése és megismertetése.

Tanulmányomban Fejér megye könyvtártörténetének eddig jórészt feldolgozatlan korszakáról, a népkönyvtár-alapítások időszakáról óhajtottam áttekintést nyújtani. A mai települések nyilvános könyvtáraivá fejlődtek ezek az egykori 150-500 kötetes népkönyvtárak, melyeket az 1950-es évek elején eredetileg azzal a céllal létesítettek, hogy meghatározott eszmeiségű könyveket juttassanak el – kizárólagos olvasmányként – a „széles tömegekhez”. A települési népkönyvtárak többségükben túlélték az ideológia diktatúráját, és túlélték az ideológia hegemóniáját is. Tudjuk, hogy a nyilvános közkönyvtár (public library) létrehozásának valódi célja az volt egykoron, hogy a közösség tagjai szabadon hozzáférhessenek a kulturált szórakozást, az önművelést biztosító bármely dokumentumhoz, információhoz. Ezt tették a települési könyvtárak, amikor már lehetett, ezt teszik ma is, és kívánom, hogy – eredettörténetük biztos ismeretében – ezt tegyék a jövőben is.