A barbár lélek hatalmat lát a betűben […] előnyt, propagandát,
 fegyvert, egyszóval hatalmat.[…]A Könyvben is az erőt tiszteli, a
hatalmat, a harc fegyverét, a propaganda eszközét, és nem célját.”
Babits Mihály1

 

„… a káros sajtóterméknek a terjesztését megakadályozhassam.”

A könyvtári zártság gyakorlata a negyvenes évek második feléből

BÁNFI Szilvia

Az emberi kultúra története során számos alkalommal megtörtént, hogy a hatalom birtokosai ellenőrzésük alá kívánták vonni az információ terjedését, valamint saját céljaik érdekében korlátozni akarták az ismeretekhez való szabad hozzáférést. A maguk számára veszélyesnek ítélt gondolatok, nézetek elterjedését pedig a legkülönbözőbb módon igyekeztek akadályozni. Egyes esetben ez csupán a károsnak tartott nézeteket tartalmazó művek elzárását, elrejtését, vagy használatának akadályozását jelentette, de szélsőséges esetben a korlátozás a tiltott eszméket hirdető műveknek a megsemmisítését is eredményezhette. Különösen igaz volt ez azokban a társadalmi berendezkedésekben, ahol a hatalom megszerzése és megtartása diktatórikus módon történt. A 20. században „az európai könyv tragikus napja,2 az 1933-as barbár berlini könyvégetéssel kezdődött, amely a háborút lezáró nagyhatalmi megegyezés eredményeképpen, most már egy másik ideológia nevében folyt tovább Európának a Szovjetunió hatalmi befolyása alá került országaiban.
Magyarország a második világháború végére a nagyhatalmi érdekpolitika következtében a Szovjetunió befolyási övezetébe került. Az 1945-öt követően meginduló demokratikus társadalmi kibontakozást megakadályozta a Szovjetunió birodalmi érdekpolitikája és ideológiájának erőszakos érvényre juttatása. A sztálini Szovjetunióban 1935-től mindent átfogó, szervezett cenzúra működött.3 A közművelődési könyvtárakban a gyanúsnak ítélt műveket megsemmisítették, míg a tudományos gyűjtemények betiltott állományrészét elkülönítették, használatát szigorú feltételek mellett engedélyezték. A szovjet gyakorlatot hamarosan Magyarországon is alkalmazták. A fegyverszüneti egyezmény feltételeként hozott 530/1945-ös4 kormányrendelet sokféleképpen és tágan értelmezte a megsemmisítésre ítélt ún. fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket, amely a későbbiekben számos félreértelmezésre és túlkapásra adott lehetőséget.

Az Országos Széchényi Könyvtár egykori Kortörténeti Különgyűjteményében (a hajdani Zárolt Kiadványok Tárában) őrződtek meg azok az iratok,5 amelyek az 1945-ös esztendőtől kezdődően hatalomra kerülő új politika képviselőinek a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékekkel kapcsolatban hozott törvényi végrehajtását dokumentálják.
Közülük választottuk ki, és az alábbiakban ismertetni kívánjuk azt a dokumentumot, amely jól tükrözi a második világháborút követően meginduló demokratikus átalakulást megtörő hatalmi csoportosulás ideológiailag torzult szemléletét: az általuk képviselt eszmékkel ellentétes nézeteket vallók ellenségként történő kezelését.


MAGYAR ÁLLAMRENDŐRSÉG ÁLLAMVÉDELMI OSZTÁLYA                                           IX. alosztály.
2/70/1947.
Fasiszta Könyvek Index Bizottsága,
Sági Ferenc r. hdgy. Úrnak,
Budapest
Széchenyi Könyvtár.

               

Mellékelten megküldöm Rudnyánszky Gyula: Égető Sándor. Igaz történet. c. füzetét és kérem, hogy az előkészületben lévő V. sz. fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus könyvek jegyzékébe felvenni szíveskedjék.
A Bizottság határozatáról soron kívül kérek értesítést, hogy ennek a káros sajtóterméknek a további terjesztését megakadályozhassam.
Budapest, 1947. február 27.                                                                      /Száberszky József/    rendőrezredes

A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályának levele Sági Ferenchez


A következőkben sorra vesszük a levél címzettjét, aláírójának személyét és magát a kifogásolt művet.

A címzett: Fasiszta Könyvek Index Bizottsága, Sági Ferenc6 ren-dőrhadnagy

Nincs ismeretünk arról, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban működött volna a Fasiszta Könyvek Index bizottsága. Létezéséről csupán azok a dokumentumok7 tudósítanak, amelyek a fönt említett dossziéban megmaradtak. A címzés formája azt sugallja, hogy Sági Ferenc­, aki a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya munkatársa volt, s 1946 áprilisában különös körülmények között került az Országos Széchényi Könyvtárba, feltehetően személyes kapcsolatban állt az Index Bizottsággal, s képviselte azt a nemzeti könyvtárban. A kérdés tisztázása további kutatást igényel. Ságinak sajátos helyzete volt e nagy múltú nemzeti intézményben. Nem tartozott a könyvtár személyi állományához, mégis korlátlan hatalommal intézkedett és avatkozott be szakmai kérdésekbe.8 Az 1945/47-es magyarországi politikai helyzetből fakadó sajátos körülményt, amely drámai változásokat eredményezett az Országos Széchényi Könyvtár állományának alakulása szempontjából, a következőkben ismertetjük.
Az események előzménye a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek megsemmisítéséről rendelkező, föntebb említett 530/1945-ös kormányrendelet megjelenése. E törvénycikk végrehajtását az 1330/1945-ös M. E. rendelet szabályozta. Ennek első paragrafusa rendelkezett a pártok által delegált szakértők részvételével összeállítandó azon művek jegyzékének elkészítéséről, amely tételesen fölsorolja a megsemmisítésre ítélt irodalmi művek, zeneművek, illetve filmek címét. 1945. április 28-án a Miniszterelnökség Sajtóosztályának felügyelete alatt Faust Imre9 vezetésével megalakult a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét Összeállító Bizottság. A 20 tagú testület delegáltjai a magyar szellemi életből, illetve az akkori politikai pártok képviselőiből kerültek ki. Azonban a tényleges munkát, a megsemmisítésre ítélt művek jegyzékének összeállítását könyvtári szakemberek (Kőhalmi Béla, Mátrai László, Tiszai Andor) végezték el. Az Országos Széchényi Könyvtár képviseletében Goriupp Alíz10 vett részt a jegyzék összeállításában. Az eredetileg csak egy kötetre tervezett fasiszta sajtótermékek jegyzéke politikai nyomásra újabb kötetek összeállításával végül is 1945 augusztusa és 1946 novembere között négy füzetben11 jelent meg. Bár a most ismertetendő forrás is utal rá, ám végül az ötödik füzet kiadására a későbbiekben már nem került sor.12  
A fasiszta sajtótermékek jegyzékének megjelentetésével párhuzamosan szovjet nyomásra megkezdődtek a tiltott sajtótermékeknek országos begyűjtési és megsemmisítési akciói.13 Az 1945-ös könyvbegyűjtési akciók eredményével a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (továbbiakban SZEB) vezetői elégedetlenek voltak, s az őszi választások után 1946 tavaszán újabb, szervezett begyűjtést indítottak a magyar rendőri szervekkel közösen. Budapest nagykönyvtárait a SZEB orosz tisztjei által irányított kommandók fésülték át. A dokumentumok összegyűjtésétől azok megsemmisítéséig felügyelték az 530/1945-ös rendelet végrehajtását. A budapesti nagykönyvtárak a jegyzékekben fölsorolt fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus nyomtatványaikat az április 20-ig tartó akció során vesztették el. Az Országos Széchényi Könyvtár Fitz József14 főigazgató emberi és szakmai helytállásának köszönhetően, – aki inkább „zártá nyilváníttatta ezt az állományrészt ­– meg tudta őrizni gyűjteményét az utókor számára majdnem hiánytalanul.”15 A magyar nemzeti könyvtár állományának megmentése érdekében Fitz utasítására a tiltott könyvtári dokumentumok a helyükön maradtak, „zárt anyag” címkével jelölték meg őket, ugyanakkor ezeknek a sajtótermékeknek forgalmazását nem engedélyezte, valamint céduláikat a katalógusból kiemeltette. Az intézkedésekkel a SZEB és a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya nem volt megelégedve. Utasították a nemzeti könyvtár akkori főigazgatóját, a leváltott Fitz József helyére kinevezett Györke Józsefet,16 hogy az ún. fasiszta anyagot a nemzeti könyvtár haladéktalanul különítse el és zárja el egy erre kijelölt helyiségbe. Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak a parancs végrehajtására három nap (1946. március 29-től április 1-ig) állt rendelkezésükre. A SZEB szovjet katonai képviselője április 1-jén személyesen ellenőrizte, hogy megtörtént-e utasításuk végrehajtása. A fasiszta, antidemokratikus és szovjetellenes műveknek az eredeti helyükről történő kiemelésével, valamint elzárásával ekkor alakult meg a Zárolt Kiadványok Tára. Bár a könyvtár vezetése eleget tett a SZEB parancsának, mégis fölmerült annak lehetősége, hogy a nemzeti könyvtár fasisztának minősített és elkülönített állományrészét elviszik. Az eredeti elképzelés szerint a tiltott könyvek elszállítása alól mentességet csupán a Fővárosi Könyvtár és a Nemzetgyűlési Könyvtár kapott volna.17 Györke József követte hivatali elődének eltökélt szándékát, hogy a nemzeti könyvtár teljes állományát hiánytalanul megőrzi. Fitz Józsefhez hasonlóan a kiemelt és elkülönített állományrész elszállítása ellen tiltakozott. Szakmai harcát a nemzeti könyvtár megnyerte, ám két vezetőjének győzelme nem volt teljes. A SZEB ugyan megváltoztatta döntését, amelynek értelmében egyedül csak az Országos Széchényi Könyvtár tarthatta meg az 530/1945. M. E. rendelet értelmében a beszolgáltatandó fasiszta, szovjetellenes sajtótermékeket, sőt állományát elvileg két-két példányban ki is egészíthette.18 Ugyanakkor viszont elrendelte, hogy „az anyag szigorúan elkülönítve és állandó zár alatt tartott helyiségben, a politikai rendőrség felügyelete alatt őriztessék.”19 A politikai rendőrség a felügyeletre egy állandóan a könyvtárban tartózkodó személyt delegált. Ő volt Sági Ferenc rendőrhadnagy. Feladata volt biztosítani és ellenőrizni, hogy az elzárt fasiszta gyűjteményt csupán azok a politikai rendőrségi nyomozók használhatják, akik írásos kutatási megbízást kaptak Péter Gábor rendőr vezérőrnagytól, Hortobágyi Endre, Fehér Lajos, Tímár István vagy Száberszky József rendőr ezredesektől.20 Ezen intézkedések következtében az Országos Széchényi Könyvtár évekre elvesztette saját állományrésze fölötti rendelkezési jogát.

Az aláíró: Száberszky József

Száberszky József21 a harmincas években, mint jómódú kereskedő csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz, amelyet anyagilag is támogatott. Élete későbbi alakulása szempontjából meghatározó cselekedete Péter Gábor beajánlása volt a kommunista pártba. Kettőjük közötti bizalmi kapcsolatot jól jellemzi, hogy amikor Péter Gábor a Magyar Kommunista Párt utasítására hozzákezdett a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának megszervezéséhez, Száberszkyt alezredesi rangban, 1945 januárjában maga mellé vette, utóbb a IX. aloszály vezetését bízta rá. Száberszky feladata volt az operatív technikai alosztály vezetőjeként a magyarországi közélet szereplőinek, az összes politikusnak, a pártokban funkciót viselő személyeknek, valamint a magas beosztású állami alkalmazottaknak életrajzát, tevékenységükkel kapcsolatos kompromittáló adataikat összegyűjteni, ezekről titkos nyilvántartást vezetni. A megfigyelésre kiszemelt személyek lehallgatott beszélgetéseinek gyorsírással rögzített szövegét és a levelezéseikből törvényellenesen kigyűjtött információkat Száberszky, majd Péter Gábor közvetlenül juttatták el Rákosi Mátyáshoz.22 A IX. alosztály ugyancsak közvetlen kapcsolatot tartott fönn a Magyar Kommunista Párt Káderosztályával. Száberszky az államvédelmi szervezetnél eltöltött hivatali ideje alatt végig közvetlenül Péter Gábor beosztottja volt.
1949-ben mint a kommunista párt kipróbált, megbízható vezetőinek egyikét, Száberszky Józsefet is áthelyezték az államvédelemtől a közigazgatásba. A Pénzügyminisztériumba került, ahol a Nemzetközi Főosztály vezetője lett. Péter Gábor letartóztatásakor, 1953 januárjában Kovács István a Magyar Dolgozók Pártja Káderosztályának vezetője magához hívatta és felelősségre vonta, amiért a háború előtt Péter Gábort beajánlotta a kommunista pártba. Száberszky számára nem lehetett kétséges a káderosztály vezetőjénél tett látogatás üzenete, még aznap munkahelyén szolgálati fegyverével végzett magával.23
Száberszky Józsefet politikailag elkötelezett, ám művelt a 20. századi magyar irodalom és történelem kérdéseiben tájékozott személyként jellemzik a visszaemlékezők.24

A kifogásolt mű: Rudnyánszky Gyula: Égető Sándor igaz története. Bp. [1899], Méhner Vilmos kiad. 16 p.

Rudnyánszky Gyula25 költő, újságíró ahhoz a nemzedékhez tartózott, amelyet Schöpflin Aladár az „epigonok nemzedékeként” jellemzett és megállapította: „a legkitűnőbbek is kisebbre nőttek, mint amekkorának indultak.”26 Irodalmi alkotásaiban a századforduló heterogén szellemi irányzatai kimutathatóak. Szemléletének kettősségét jól mutatja, hogy miközben írásaiban erős szociális érzékenység érzékelhető, s megoldásként szociális forradalmat várt, addig a szocialista mozgalom ellen versben és prózában is föllépett. Ez utóbbira szemléletes példa Égető Sándor címen, a századfordulós agrármozgalmakat sajátos szemszögből ábrázoló kis írása.
Méhner Vilmos 1899-ben kétszer is megjelentette Rudnyánszky Gyula27 munkáját. Bár egyik nyomtatványon sem tüntették föl a kiadás évét, a nemzeti könyvtári nyilvántartások alapján mégis megállapítható, hogy mindkettő az 1899-es esztendőben jelent meg.28 A császárvárosból Pestre költöző és itt kiadóvállalatot alapító magyarul nem tudó, egykori könyvkötőlegény, Méhner Vilmos a magyar irodalom neves képviselőit  –­ többek között Vörösmartyt, Tompát, Petőfit, Garayit, Vas Gerebent –­ kívánta megismertetni a falu egyszerű olvasóival. Ezért műveiket olcsó, filléres füzetekben terjesztette.
A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya által károsnak ítélt Rudnyánszky mű, Égető Sándor története egy vidéki földbirtokon játszódik. A mihaszna, Budapestről kitiltott negatív főhős föllázítja a szegény aratókat a pozitív tulajdonságokkal –­ okos, a szegény nép gyerekeinek ingyen oktatást, ruhát és könyvet biztosító – jellemzett földesúr (egyben országgyűlési képviselő) ellen. „Egyenlőség, testvériség, népszabadság” eszméjét hirdetve „Égető Sándor, a földosztó” ésaföltüzelt aratóka földesúri hatalom ellen lázadtak. Az egyre jelentősebb agrárszocialista mozgalmak ellen a század végén íródott, tanítói célzatú, propagandisztikus, 16 lapos mű terminológiája válthatta ki közel ötven évvel később Száberszky és munkatársai elmarasztaló ítéletét. A fasiszta, antidemokratikus és szovjetellenes írók műveit négy kötetben fölsoroló jegyzéket hiányosnak gondoló, ezért a könyvgyűjteményeket tüzetesen átvizsgáló, a kommunista párt ideológiával ellentétes eszmék kiszorításán az éberség jegyében tevékenykedő államvédelmisek rögtön tiltó listára küldték Rudnyánszky művét, amikor ilyen sorokat olvastak: „Nem is volt Divéki Zoltán birtokán többé munkás-mozgalom s jaj lenne annak, aki a szoczialista szót, a földosztást s a munkabéremelést kimerné az ajkán szalasztani.” 29
Nem gondoltak arra, hogy korukra Rudnyánszky írása már aktualitását vesztette. 1947 februárjában az 1945-ös földosztáson túl és az egykori feudális birtokos nemesség megszűnésével értelmét vesztette a századfordulón született, a saját korának politikai berendezkedését propagáló irodalmi brosúra fölvétele a tiltott és üldözött fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus művek közzé. A csekély példányszámban fönnmaradt, vékonyka írás igazán nagymértékű káros hatást, mint amelyet a politikai rendőrség munkatársai tulajdonítottak neki, nem tudott kiváltani. A fönnmaradt dokumentum jól illusztrálja azt a folyamatot, amely 1945-től 1947-ig a tiltott könyvek kiválasztásának módjában megváltozott. 1945-ben még szélesebb társadalmi igény volt a pusztító háborúhoz vezető ideológiai művek megsemmisítésére, elzárására. Ezen írásoknak kiválasztásában könyvtári szakemberek működtek közre. 1947-ben a kizárólagos hatalomra törő politikai erő és az őt kiszolgáló erőszakszervezete saját maga üldözte és tiltotta a vele ellentétes eszméket, nézeteket hirdető kiadványokat.
Az Országos Széchényi Könyvtár állományában található Rudnyánszky mű mindkét példánya a kötetek bejegyzése szerint soha sem volt az elkülönített Zárolt Kiadványok gyűjteményében, vélhetően a nemzeti könyvtár akkori munkatársai szakmai tudásának és fölkészültségének is köszönhetően.
         Rudnyánszky művének második kiadása


Jegyzetek

1.  BABITS Mihály: Könyvpropaganda és könyvégetés. In.: Nyugat, 1933. 10–11. sz. 563. p.
2.   U. o.
3.  NAGY Gábor: Glasznoszty a szovjet könyvtárakban. (Ism.). In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 1990. 37. sz. 392. p.;  BRUHN, P.: Glasnost im sowjetischen Bibliothekswesen. In: Zeitschrift für Bibliothekswesen und Bibliographie. 36. köt. 1989. 4. sz. 360–366. p.  cikk magyar nyelvű ismertetése.
4.  Az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény 16. paragrafusának függeléke rendelkezett a fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek megsemmisítéséről. Az 1945. február 26-án Debrecenbe, az Ideiglenes Nemzeti Kormány által hozott 530/1945-ös kormányrendelet (Magyar Közlöny, 1945. 9. sz. 3-4.) értelmében meg kellett semmisíteni a nyomdákban, a könyvkiadó vállalatoknál, köz –  és kölcsönkönyvtárak, valamint a magánszemélyek birtokában található fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékeket.
5.   Az Országos Széchényi Könyvtár elkülönített, ún. zárt anyagát 1952. július 7-én elszállíttatták a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága Jászai Mari téri épületébe. 1953. október 12-én a nemzeti könyvtár visszakapta ezt az állományrészét 24 ládányi feldolgozatlan könyvtári anyaggal kibővülve, továbbá 1 dossziényi, az elszállítást elrendelő szervezet tevékenységét dokumentáló iratokkal együtt. Az 1946. december 7. és 1952. május 7. között keltezett iratok a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek begyűjtésével, a tiltott kiadványokat birtokló személyek megbüntetésével kapcsolatban születtek.
6.  SÁGI (Silbermann) Ferenc (1904–19??)
7.  A föntebb említett irategyüttesben hat olyan dokumentum található, amelyben a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályának IX. alosztálya juttatta el észrevételeit és utasításait a Fasiszta Index Bizottsághoz Sági Ferencnek címezve. A legkorábban keltezett dokumentum 1947. január 10-én, míg a legutolsó 1947. április 10-én kelt.
8.  FALLENBÜCHL Zoltán (1924–2006) 1947–1984 között az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, szóbeli közlése.
9.  FAUST Imre (1897–1963) a két világháború között baloldali művek kiadója volt. 1945-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének újrakezdését segítette. Az Ideiglenes Intézőbizottság elnökeként vett részt a politikai eseményekben. 1947-ben háttérbe szorult, 1949-ben letartóztatták. 1954-ben szabadult.
10.  GORIUPP Alíz (1894–1979) könyvtáros, bibliográfus, sajtótörténész. A tárgyalt időszakban a nemzeti könyvtár Nyomtatványtárának vezetője volt.
11.  A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke. 1-4. k. Budapest, 1945–1946. 1. k. 82,; 2. k. 70.; 3. k. 29.; 4. k. 30.
12.  WIX Györgyné, László Borbála (1926–2002) az Országos Széchényi Könyvtár nyugdíjas osztályvezetője szóbeli közlése szerint személyesen jelen volt 1947-ben, mint jegyzőkönyvvezető az ún. V. Fasiszta írók jegyzékének összeállítása kapcsán tartott megbeszéléseken. Emléke szerint Hegedüs Géza író határozott ellenállásának is köszönhető volt, hogy végül nem jelent meg a Fasiszta írók jegyzékének 5. kötete.
13.  ZALAI K. László: Könyvpusztítás a háború után. In:  Élet és Tudomány, 1992. 1620–1621. ; Z. KARVALICS László: Könyvbegyűjtés és bezúzás 1946-ban.
14. FITZ József (1888–1964) könyvtáros, irodalomtörténész. 1934–1945 között az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. 1945. május 7-i határozatában a Magyar Nemzeti Múzeum Igazoló Bizottsága őt „a közszolgálatban való meghagyás mellett … vezetői állásra alkalmatlannak mondta ki.” Az Országos Széchényi Könyvtár Irattára (továbbiakban OSZK It) ad 189/1945. 1946-ban pedig B-listára tették és a könyvtárból is eltávolították.
15.  BÁNFI Szilvia: Könyvtári dokumentumok az ÁVH „fogságában.” In. A könyvtárak és a hatalom. Tanulmányok és dokumentumok. Szerk. MONOK István. Bp. Gondolat, 2003. 43–44. p. OSZK It 26/1945
16.  GYÖRKE József (1906–1946) finnugor nyelvész 1936-tól volt a nemzeti könyvtár munkatársa. 1945. június 7-én Fitz József eltávolítása után kinevezték az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójává. 1946. szeptember 11-én bekövetkezett haláláig látta el hivatalát.
17.  BÁNFI: i. m. 69.- OSZK It 136/1946
18.  Az ígéretek ellenére a nemzeti könyvtár gyűjteményét nem tudta kiegészíteni a budapesti nagykönyvtárak elszállításra ítélt ún. fasiszta anyagából, mivel ezeket a gyűjteményrészeket megsemmisítés céljával addigra elszállíttatták. OSZK It 183/1946
19.  OSZK It ad 155/1946
20.  OSZK It ad 183/1946
21.  Száberszky (Száberszki) József (1904–1953)
FARKAS Vladimír: Nincs mentség. Bp. 1990. 105–106.- GÁBOR Róbert: Az igazi szociáldemokrácia. Küzdelem a fasizmus és a kommunizmus ellen 1944–1948. Bp. 1998. 169–170. p.
22.  FARKAS: 109. p.
23.  GÁBOR: u. o.
24.  FARKAS: 118. p. ; M. KISS Sándor: „Ó, jöjj el mielőbb ratifikáció.” Jegyzetek a diktatúra természetrajzából. = Magyar Szemle: 1999. 1-2. sz. 90. p.
25.  RUDNYÁNSZKY Gyula, dezséri (1858-1913) költő, újságíró. Jogi tanulmányai után 1876-tól az irodalomnak élt. Több műfajban kipróbálta magát. Írt verset, elbeszélést, gyermekszíndarabot, kritikát, esztétikai tanulmányt. 1905-ben kivándorolt Amerikába, ahonnan 1912-ben szegényen, súlyos betegen, látását elvesztve tért vissza Magyarországra. Magabiztos verstechnikája hatott a Nyugat költőire: Ady Endrére, Babits Mihályra és Kosztolányi Dezsőre.
26.  SCHÖPFLIN Aladár: Rudnyánszky Gyula. Nyugat. 1913. 24. sz. 912.
„A régi formákat csak degenerálni tudja a külső forma, a technika továbbfejlesztésével a hangzatosság irányában, a belső forma, a mondanivaló és a kifejezés egységének csaknem teljes elejtésével, de széttörni nem tudja a régi formákat, hogy alkalmassá tegye őket a benne zsendülő új mondanivalók kifejezésére […] Ellentétes áramlatok dolgoznak benne, s csak diszharmóniák keletkeznek belőle.”
27. RUDNYÁNSZKY Gyula: Égető Sándor. Igaz történet. Bp. [1899], Méhner Vilmos kiad. 16 p.
28.  Az 1897-es kötelespéldány törvény és az Országos Széchényi Könyvtár akkori munkatársainak precíz nyilvántartása alapján a mű két kiadásának időpontját és sorrendjét meg lehet különböztetni. Az L. eleg. m. 1010. h. jelzet alatt, az 1899-es év 103. naplószámon állományba vett példány (Égető Sándor. Igaz történet a magyar nép számára címen) lehetett a mű első kiadása. Ezt követhette az újabb kiadás, amely a Magyar mesemondó sorozat 110. köteteként jelent meg. A növedéknapló bizonysága alapján 810 619 jelzet alatt gyarapított második kiadás 1899 év 392. számon került az Országos Széchényi Könyvtár állományába.
29.  RUDNYÁNSZKY: i. m. 16. p.

:: Vissza az oldal tetejére | Vissza a tartalomjegyzékhez ::