Hír

Open Access Journals Toolkit

Az Open Access Journals Toolkit egy független, nyílt és többnyelvű forrás mindazok számára, akik  folyóirat-kiadással foglalkoznak. Célja, hogy segítsen az egyéneknek és szervezeteknek elsajátítani a tudományos folyóiratok indításával és működtetésével kapcsolatos legjobb gyakorlatokat. Kezdettől fogva nyílt rendszernek szánták, amely kifejezetten a célközönség számára készült tartalommal rendelkezik. A tartalom létrehozásával egy külön erre a célra kinevezett és megbízott nemzetközi szerkesztőbizottság foglalkozik, amely a tartalmakat szakértői értékelésnek is aláveti, és felelős a tartalom felülvizsgálatáért, frissítéséért, valamint az új anyagok megírásáért.
 
Az eszköztárat a DOAJ, az OASPA és egy független nemzetközi szerkesztőbizottság 2023 júniusában indította útjára angol és francia nyelven. Az indulás óta egyértelművé vált, mely részek rendkívül népszerűek a közösség körében, mind angolul, mind franciául. Az indexelésről, az indulásról és a folyóirat működtetéséről szóló szakaszok rendkívül jól teljesítenek, csakúgy mint a személyzetről és a metaadatokról szóló szakaszok. Az eszköztár használata folyamatosan növekszik, és a Zenodónál a letöltések száma magas. Az eszköztár már arab, portugál és spanyol nyelven is elérhető.
 
Idővel látható vált az is, mely szakaszokat kell bővíteni és mely tartalmak hiányoznak még, amit a célközönségtől beérkező tartalomjavaslatok is segítettek. 
 
Még 2025-ben megjelenik az Eszköztár frissített változata új szakaszokkal bővítve, amelyek a következők:
- a folyóirat működtetésének adminisztratív és jogi aspektusai: adat- és adatvédelmi politika, általános szerződési feltételek, tulajdonjog;
- hosszú távú digitális archiválás és megőrzés;
- hozzáférhetőség és akadálymentesítés.
Emellett a meglévő tartalmak frissítése is meg fog történni, beleértve a frissített hivatkozásokat és a további olvasmányok listáját minden szakaszban.
 
A 2026-os új tartalom tervezés alatt van, amely a mesterséges intelligencia alkalmazásáról, a plágiumra vonatkozó irányelvekről, az előzetes nyomtatásról, a verziókezelésről és a folyóirat-hosztingplatformokról szolgáltat majd új anyagokat.
 
Független szerkesztőbizottság
 
Az Eszköztár egyik erőssége a független szerkesztőbizottság, amely egy nemzetközi csapatból áll, nyolc országot és tizenkét különböző szervezetet képviselve. Tevékenységük kulcsfontosságú az Eszköztár sikeréhez, önállóan dolgozva az egyes eszközkészletrészek tartalmának és forrásanyagainak létrehozásán. A szerkesztőbizottság tagjai mindannyian felelősek a saját szakaszaikért és a mások által létrehozott szakaszok szakértői értékeléséért.
 
Előretekintve
 
Mind az OASPA, mind a DOAJ szorosan együttműködik folyóirat-szerkesztőkkel, kiadókkal és kiadói szervezetekkel világszerte. A geopolitikai bizonytalanság idején olyan személyekről és szervezetekről hallunk, akik a kiadói tevékenységük fenntartásáért küzdenek. A nyílt, minőségi, szakértői értékelésen alapuló forrásokra, mint például a nyílt hozzáférésű folyóiratok eszköztárára, most nagyobb szükség van, mint valaha.
Újabb tartalomjavaslatokat és a használattal kapcsolatos történeteket továbbra is várnak a célközönségtől.
 
A kép forrása: Home - OA Journals Toolkit
 
Share

További oldalak

 

Kapcsolat

Cím: 1016 Budapest, Szent György tér 4-6. (Budavári Palota F épület)
Postacím: 1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3725

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.