3-6 éves

Iskolára hangoló

A jógyakorlat négy modulból épül fel, melyek fokozatosan készítik fel az óvodásokat és elsősöket az iskolai életre. Az első modulban a pedagógusok és könyvtárosok közösen tervezik meg a programot, hangsúlyt fektetve az együttműködésre. A második és harmadik modulban külön-külön foglalkozásokon vesznek részt az óvodások és az iskolások, ahol játékos formában ismerkednek az erdők-mezők állataival, könyvtári könyvekkel, valamint kézműves és mozgásos feladatokon keresztül fejlesztik készségeiket.

Filmpakk foglalkozás – film, szórakozás, tudás egy dobozban KönyvtárMozi népszerűsítő szolgáltatás és foglalkozás

A FilmPakk egy tematikusan összeállított dokumentumcsomag, amely a KönyvtárMozi szolgáltatás keretében támogatja az élményszerű tanulást és az olvasás megszerettetését óvodás és általános iskolás korosztály számára. Minden csomag egy-egy mese- vagy játékfilmhez kapcsolódik, és különféle segédanyagokat tartalmaz, mint könyvek, hangoskönyvek, társasjátékok, kézműves eszközök és útmutatók. A foglalkozások filmvetítéssel vagy könyvolvasással indulnak, majd játékos, drámapedagógiai és kreatív feladatok következnek.

Élő szóval az olvasásért – hagyományos népmesemondás a könyvtárban

A jógyakorlat lényege, hogy a hagyományos népmesemondás élményén keresztül fejleszti a gyerekek szövegértését, beszédkészségét és szókincsét. A program két modulból áll: az első óvodásoknak szól állatmesékkel, a második alsó tagozatosoknak tündérmesékkel dolgozik. A foglalkozások mindig mesemondással kezdődnek, majd játékos feldolgozással folytatódnak, például mappaszínház vagy papírszínház készítésével. A gyerekek aktív részesei a mesének: kérdezhetnek, véleményt mondhatnak, sőt, a mese részeivé válhatnak.

Oldalak


Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.