Összefoglaló tanulmányok a képzésről

A Könyvtári Intézet könyvtári területen végzett hazai és határon túli képzési és továbbképzési tevékenysége az 1997. évi CXL. törvény 60. § (3) bekezdése és a 30/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet 8. § (3) bekezdése alapján valósul meg a Könyvtári Szak- és Továbbképzési osztály közreműködésével. A szakmai képzésben segédkönyvtáros és restaurátor tanfolyamok szervezésével veszünk részt, a felnőttképzési hatóságokkal együttműködve és képzőhelyi partnerkönyvtárakat bevonva koordináljuk a segédkönyvtáros szakmai képzéshez kapcsolódó közös feladatokat (képzési program összeállítása, szakmai követelmények meghatározása, témazáró és képesítő vizsgák tartalma stb.). Továbbképzési programokat állítunk össze oktatóink és külső szakértők segítségével, az indításukra vonatkozó engedélyek megszerzése után tanéves vagy naptári éves szerkezetben tanfolyami alkalmakat hirdetünk meg és bonyolítunk le. Határon túli képzéseinket a Magyar Könyvtárosok Kárpát-medencei Továbbképzési Hálózatában, különböző könyvtártípusokat képviselő bázis-képzőhelyeken valósítjuk meg. Az osztály munkatársai valamennnyi tanfolyamszervezési kérdésben az érdeklődők rendelkezésére állnak.

Néhány, a képzési, továbbképzési tevékenységgel kapcsolatos tanulmány:

Két évtized eredményei a határontúli magyar könyvtárosok továbbképzésében – a Magyar Könyvtárosok Kárpát-medencei Továbbképzési Hálózata = Könyvtári Figyelő, 2020. 2. 226-240.

Képzések és továbbképzések a Könyvtári Intézet kínálatában = Könyvtári Figyelő, 2019. 2. 218-232.

A határontúli magyar könyvtárosok továbbképzése – folytatás határok nélkül = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2015. március, 3-6.

A Könyvtári Intézet képzési szolgáltatásai a változó jogszabályi háttér tükrében = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2012. április, 12-17.

Akkreditált programok a könyvtáros továbbképzés területén – lehetőségek a Könyvtári Intézetben = Korszerű Könyvtár. Budapest, Raabe, 2012. Kiegészítő kötet, 2012. február, [21 p.]

Az életen át tartó tanulás támogatása a könyvtárakban = Lehetőségek és alternatívák a Kárpát-medencében. Módszertani tanulmányok. Szerk. Bencéné Fekete Andrea. Kaposvár, KE, 2011. 95-99.

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ oktatási tevékenysége = Könyvtári Figyelő, 2010. 4. 683-708.

Könyvtáros képzés és továbbképzés Magyarországon = Korszerű Könyvtár. Budapest, Raabe Kiadó, 2005. Kiegészítő kötet, 2009. november [16 p.]

Gyakornoki képzés. Ahogy kezdődött, és ahol tartunk = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2009. március, 19-26. p.

Könyvtári és információs szakemberek kompetenciái, tulajdonságai, minősítési szintjei = Könyvtári Figyelő, 2008. 1. 22-35.

A Könyvtári Intézet törekvései a szakemberek információs-kommunikációs technológiai felkészítésében = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2007. június, 51-55.

A könyvtárosok hétéves továbbképzése 2000-2006 (A Könyvtári Intézet tapasztalatai) = Könyvtári Figyelő, 2007. 1. 28-43.


További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.