Hír

Intézkedések a járvány harmadik hulláma idején

Kedves Kollégák, kedves Könyvtárlátogatók!

A járvány mielőbbi megállítása érdekében március 8-tól mindannyiunknak két hét szigorú bezárást kell elviselnünk. (Ld. a Magyar Közlöny 2021. évi 36. számában, 2021. március 5-én megjelent a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021 (III.5.) Korm. rendelet.)

Sajnos, még az eddig nagy sikert aratott és országszerte működő kölcsönzési pontok sem szolgáltathatnak ez idő alatt.

Az alábbiakban Szóllás Péter főosztályvezető (EMMI Könyvtári és Levéltári Főosztály) tájékoztatását közöljük a kormányrendelet könyvtári szolgáltatásokat érintő vonatkozásairól.
„A kormányrendelet egészségünk megóvása érdekében főképp a maszkviseléssel, az üzletek és szolgáltatások működésével, az oktatással, a közigazgatás működésével, az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket. A könyvtári és levéltári szolgáltatásokra vonatkozóan a Korm. rendelet 6.§-a fogalmaz meg egyértelmű rendelkezéseket, amely szerint a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín köteles zárva tartani. Ezen rendelkezés értelmében a könyvtár és levéltár által személyes megjelenést igénylő szolgáltatást nyújtani nem lehet. A Korm. rendelet 14. §-a szerint ezen rendelkezések 2021. március 22-ig alkalmazandók, ebben az időszakban tehát kizárólag online szolgáltatás nyújtható.
Egyúttal kérem az intézménynek további együttműködését és kitartását annak érdekében, hogy megfékezzük a járvány harmadik hullámát.”

Reméljük, a Húsvétot már felszabadultan fogjuk ünnepelni.

Addig is azonban a Könyvtártudományi Szakkönyvtár online szolgáltatásai működnek:
tájékoztatást nyújtunk e-mailben (bodog kukac oszk.hu; fazokas kukac oszk.hu)
működiknek és folyamatosan bővülnek a HUMANUS adatbázis könyvtártudományi és könyvtörténeti részadatbázisai,
OSZK-s eduId-val távolról is elérhető az Emerald könyvtártudományi adatbázisa
illetve szívesen segítünk az Emerald és a ProQuest LIS adatbázisokban való keresésben.
Online katalógusunk természetesen, szintén rendelkezésre áll.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban:

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.