Hír

Beszámoló a Környezettudatos könyvtárak, sikeres fenntarthatóság – 20 éves a Könyvtári Intézet című online konferenciáról

A Könyvtári Intézet életében a 2020-as év a visszatekintésnek, a jelen intenzív megélésének és a jövő tervezésének háromszögében telt. A múlt felidézése a 20 éves évfordulónak (az Intézet 2000-ben jött létre), a napi történésekben való fokozott jelenlét a váratlan helyzetekre való gyors reagálásnak, a jövő tervezése pedig a szervezeti átalakulásnak, az új feladatoknak volt köszönhető. Ebben a rendhagyó, és bizonyos értelemben felfokozott évben biztos pontként tekintettünk az őszi ünnepi konferenciánkra, amelyben a gondolatoknak ez a három iránya nemcsak egymással jól megférve, de egymást szépen kiegészítve összpontosult.

A rendhagyó évben rendhagyó, bár már nem szokatlan konferenciát rendeztünk, hiszen be kellett érnünk az online találkozással. Panaszra persze semmi okunk, mert bár nélkülöztük a személyes viszontlátás örömét, és a technika is próbára tett bennünket, de az online térben több mint 150-en gyűltünk össze végül, határainkon innen és túlról régi és új partnereink, barátaink, volt és jelenlegi munkatársaink. És ez nagy öröm és egyben elismerés a Könyvtári Intézet számára, hiszen a szakma megbecsülésének jóleső visszajelzése is egyben.

A konferenciát Fehér Miklósnak, a Könyvtári Intézet igazgatójának szavai nyitották meg, majd Nagy Andor kollégánk technikai információi után Egyházi Dóra a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete alelnöke üdvözölte a résztvevőket. Meleg szavakkal fejezte ki háláját a Könyvtári Intézet határokon átívelő oktatásszervező tevékenységéért, Márai Sándor megható szavaival jellemezve a két intézmény partneri, baráti kapcsolatát. Őt Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója követte, aki a Könyvtári Intézetet, mint a könyvtári élet információs központját határozta meg, méltatva innovációs képességét. A köszöntők sorát dr. Fülöp Péter az EMMI művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára zárta, aki az Intézet megújulásra, tanulásra való képességét, valamint rugalmasságát emelte ki, és mint a könyvtárszakmai trendek ismerőjét és egyben formálóját nevezte meg.

A konferencia előadásai a hagyomány és a fenntarthatóság együttes jelenlétének gondolatkörében fogalmazódtak meg.

A rendezvény első előadóját Dr. Kiszl Péter az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézet igazgatójának személyében köszönthettük, aki prezentációjával szélesspektrumú betekintést nyújtott a könyvtárszakma jelenkori kihívásaiba és az ezekre adható lehetséges válaszokba, mégpedig a fenntarthatóság optikáján keresztül. A Gazdaságfejlesztés innovatív könyvtári eszközökkel című előadásából képet kaptunk a fenntarthatóság gazdasági pilléréhez kapcsolódó könyvtári lehetőségekről.

Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke a Hagyomány és innováció => fenntarthatóság: Az IFLA fenntarthatósági törekvései és eredményei című előadásában az IFLA-t mint a hagyományokra építő, az innovációt szervezeteiben és a mindenkori elnöki programokban megélő szervezetként mutatta be, amelynek jelenlegi stratégiájában is központi gondolatként van jelen a fenntarthatóság.

Mikolasek Zsófia a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a fenntarthatóság könyvtári vonatkozásairól a saját gyakorlati tapasztalataival alátámasztva beszélt a Hogyan tovább zöldkönyvtár? című előadásában. Eddigi tevékenységeik és a jövőre vonatkozó terveik ismertetésén túl kiemelte, hogy a legfontosabb, hogy az ökológiai szemlélet a szervezeti kultúra részévé váljon.

Fehér Miklós a Hagyomány és fenntarthatóság a Könyvtári Intézet életében című előadásának első részében a fenntarthatóság elvi és társadalmi meghatározottságát igyekezett feltárni Herman Daly vonatkozó definícióját alapul véve. A második részben a hagyomány gondolatához kapcsolódva az Intézet elődjéről, a Könyvtártudományi és Módszertani Központról hallhattunk ismertetőt. Az előadás harmadik részeként a Könyvtári Intézet tevékenységéről kaptunk átfogó bemutatást, amely jelenleg szervezeti és tartalmi megújulási folyamaton esik át.

Ezt követően Fehér Miklós előadásának utolsó részét mintegy továbbgondolva és részleteiben kifejtve, az Intézet szervezeti egységeit képviselő munkatársak vázolták fel röviden a szervezeti egységekkel kapcsolatos fontosabb tudnivalókat, különös tekintettel az újításokra, az innovatív megoldásokra. Ily módon dr. Hangodi Ágnes a Könyvtári Szak- és Továbbképzési Osztály (KSZTO) vezetőjének előadásából megismerkedhettünk többek között az új szakképzési rendszer okozta kihívásokkal, valamint az új képzési tervekkel. Dancs Szabolcs a Könyvtári Szabványosítási Iroda (KöSZI) vezetője elmondta, hogy a szabványosítás feladata az Országos Széchényi Könyvtár új Szervezeti és Működési Szabályzata alapján került vissza az Intézet feladatkörébe, röviden ismertette a szabványosítás múltját, a KöSZI feladatkörét, valamint az ötéves munkatervük főbb pontjait. Fazokas Eszter a Könyvtártudományi Szakkönyvtár (KSZK) vezetője szintén a konferencia kulcsszavai alapján mutatta be a Szakkönyvtár tevékenységét. A hagyományőrzés megható tárgyi bizonyítékaként láthattuk azt a stafétabotot, amelyet a könyvtár vezetői 1987 óta hagyományoznak egymásra. A 2020 július 1-jétől országos szakkönyvtárként működő intézmény a hagyományos szolgáltatások mellett egyre bővülő online szolgáltatásokkal büszkélkedhet, melyek közül kettőt a pandémia hívott életre: a Koronavírus a könyvtárakban online, rendszeresen frissülő összeállítást, valamint a webes konferenciákról szóló magyar nyelvű összefoglalók készítését. Bajnok Tamarától a Könyvtári Minőségfejlesztési Osztály (KMO) vezetőjétől a szeptember 15-én alakult osztály feladatit, újdonságait és terveit ismerhettük meg. Ez alkalommal debütált a könyvtári minőség új, modern arculata. A Minősített Könyvtár Címet és Könyvtári Minőségi Díjat idén megnyert könyvtárak már az új logókat használhatják. Megtudhattuk, hogy új előadássorozatot indít az osztály 3 lépés címmel, amelynek első alkalmára december 3-án kerül sor, fókuszban a folyamatszabályozással. A Kutatási és Elemző Osztály (KEO) két kiemelt online szolgáltatását mutatta be az osztály munkatársa Békésiné Bognár Noémi Erika. Az egyik a nagy népszerűségnek örvendő K2 továbbképzési sorozat, amely a pandémia miatt online térbe került át, és ebben az évadban két alkalommal jelentkezik majd aktuális témákkal és az elmaradhatatlan e-workshoppal. Az évad első alkalma december 10-én kerül megrendezésre Könyvtárak az online tanulás szolgálatában címmel. Előadása második részében a márciusban indult könyvtárak.hu könyvtárakat népszerűsítő, és több elektronikus könyvtári szolgáltatást is egybegyűjtő honlap pandémiás helytállásáról és fejlesztési irányairól ejtett szót.

Zárszókánt Fehér Miklós megemlítette még az Intézet két szakfolyóiratát: a Könyvtári Figyelőt, amelynek felelős szerkesztője Sághi Ilona, és a Könyv, Könyvtár, Könyvtárost, amelyet Tóth Béla István szerkeszt.

Végezetül szeretnénk megemlíteni Bánkeszi Katalin, a Könyvtári Intézet volt igazgatójának a hozzászólását, amelyben elmondta, hogy az előadások kapcsán a Könyvtári Intézet megújulása, újjászületése rajzolódott ki számára. Ezúton is köszönjük észrevételét.

Köszönjük minden érdeklődőnek, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket, és közösen ünnepelhettük az Intézet huszadik születésnapját. Köszönjük továbbá a hozzánk érkezett gratulációkat és jókívánságokat. Reméljük, hogy azon túl, hogy hasznos szakmai időtöltést biztosítottunk, igyekezetünknek megfelelően megerősítettük Önöket abban, hogy a Könyvtári Intézet olyan partner, amelynek munkatársaihoz bátran fordulhatnak kérdéseikkel, szakmai jellegű problémáikkal.

 

Digitális pillanatképek a konferenciáról:

A konferencia a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.